Job - Állás - Karrier

Két szektorban mindig kell a munkaerő

Magyarországon az élelmiszeripar és az agrárium az, amely kiemelkedő a gazdaság szempontjából. Ezeken a területeken nagy szükség van munkaerőre, szinte állandóan.

A hazai gazdaságban igen jelentős szerepet tölt be az agrárium és az élelmiszeripar. Munkaerőre éppen emiatt mindig szükség lesz ezekben a szektorokban.

Mindez a számokból is kiderül. Komoly növekedést mutat ugyanis a hazai mezőgazdaság termelékenysége 2010 és 2018 között. Ennek következtében az elmúlt 3 esztendőben 8 milliárd euró feletti az élelmiszergazdasági export értéke – tudatta az MTI.
 
alma_1

A teljes exporton belül az agrárexport 8,3 százalékos volt 2018-ban, míg 2010 és 2018 között 49 százalékkal emelkedett az export, az import 57 százalékkal nőtt, az egyenleg tehát 35 százalékos.

Mivel a további fejlődést igen fontosnak tartja az ország, a 2014-2020-as támogatási időszakban 300 milliárd forint támogatást kap majd az agrárium – adta hírül az MTI.

Exporttevékenységet egyébként csaknem ezer vállalkozás végez az élelmiszeriparban tevékenykedő 5 ezer vállalkozásból. Az iparág bevételének több mint 30 százalékát az export adja, az arány fokozatosan emelkedik is.

Leginkább a húsiparban látványos a magas exportárbevétel, de a zöldség-gyümölcs feldolgozásé és az állateledel-gyártásé is kiemelkedő – tudatta az MTI.

B.A.
banner_mi_allo