Job - Állás - Karrier

Több mint 180 millióforint a megváltozott munkaképességűeknek

A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatására lehet nyerni 182 millió forintot – a pályázatokat szeptember 10-ig várja az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Több mint 180 millió forintos támogatásra lehet pályázni a Foglalkoztatás 2020 programon belül – a pályázatokat szeptember 10-ig várja az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A 182 milliós támogatást a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához adják – tudatta a profession.hu.

Fülöp Attila, a minisztérium szociális ügyekért felelős államtitkára elmondta: a pályázatot immár ötödik alkalommal írták ki. Célja az, hogy elősegítsék a megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedését, munkaerőpiaci beilleszkedését.
 
Több megváltozott munkaképességű ember dolgozhat
Több megváltozott munkaképességű ember dolgozhat

A pályázaton minimum 1-, maximum pedig 8 millió forintot lehet nyerni. Fülöp Attila megjegyezte: újításnak számít azonban, hogy csak olyan
pályázatot lehet beadni, amelynek benyújtója együttműködik nyílt piaci cégekkel, hogy azok a termékek, melyeket a megváltozott munkaképességűek előállítanak, megjelenhessenek a piacon – adta hírül a profession.hu.

Mint a szakember hozzátette: a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ internetes oldalán, az nfszk.hu-n benyújthatók a pályázatok. Itt a pályázáshoz szükséges minden információ megtalálható – írta meg a profession.hu.

B.A.
banner_mi_allo