Oktatás

Népszerű az MCC, rendkívül sok képzéssel várják a hallgatókat

Minden idők legmagasabb jelentkezési hulláma érte el a Mathias Corvinus Collegiumot, még soha ennyien nem jelentkeztek az intézménybe, számolt be róla maga a kollégium közlemény formájában. Rengeteg képzést kínálnak a diákoknak.

Az MCC megfogalmazása szerin hagyományos iskolarendszeren túlmutató, ingyenes, társadalmilag hasznos, közösségi célokat szolgáló képzésekkel szolgál. Mind az általános iskolás, mind a középiskolás korú fiataloknak, mind pedig az egyetemistáknak nyújt segítséget és oktatást, részvételi lehetőséget konferenciákon, rendezvényeken. 

A Mathias Corvinus Collegiumba április 18-ig lehetett jelentkezni. A budapesti felsőoktatási intézményekben egyetemi alap- vagy osztatlan képzésben tanuló első- vagy másodéves hallgatók a jogi, a média-, a közgazdasági iskola, a nemzetközi kapcsolatok iskolája, a történelem- és társadalomtudományi, valamint az MCC-Mindset pszichológiaiskola képzéseire adhatták be szükséges papírjaikat.

 

osztaly
Osztály

 

A korosztályokat más-más képzésekkel várják. Az elsőéveseknek egyéves junior képzést biztosítanak, a másod- és harmadéveseknek szóló kétéves iskolarendszeri képzésből és a mesterképzésen lévőket célzó, szintén kétéves vezetőképző akadémia kurzusokat kínálnak.  

Mentorokat kapnak a hallgatók, akik gyakorlati tapasztalatokkal is felvértezik őket a képzések során. Külföldi és belföldi ösztöndíjpályázatokat is hirdet számukra az MCC, az oktatás során pedig neves professzorok, szerzők, vállalati és kormányzati vezetők adnak elő.  

Mint ahogy az MCC közleményében kitér rá, azon középiskolai tanulmányaikat idén befejező diákok is jelentkezhetnek a juniorképzésükre, akik budapesti, debreceni, győri, miskolci, pécsi és szegedi egyetemek nappali tagozatos hallgatóiként szeretnék tanulmányaikat megkezdeni. Június 25-ig küldhetik meg anyagaikat az MCC-nek. 

Középiskolás programot is indítanak, 9-12. évfolyamos diákok is jelentkezhetnek június 13-ig. Erről, illetve a felvételikkel kapcsolatos további információkról ide kattintva lehet bővebben olvasni. A tehetséggondozó intézmény összesen harmincöt településen indít idén képzéseket az egész Kárpát-medencében.  

 
M.A.
Forrás: mti

banner_mi_allo