Oktatás

Tervezi az iskolanyitást és az érettségiket az EMMI

Április hetedikén nyithatnak az iskolák, visszatérhetnek a diákok és tanárok az online felületekről az intézményekbe. A dátum ugyan nem fix, a járvány határozza meg majd a tényleges nyitást, de az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársai bizakodóak. Az érettségiket a tavalyihoz hasonlóan vezényelnék le.  

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára úgy nyilatkozott, hogy a személyes jelenlét hiánya nem befolyásolta a tanulmányi eredményeket, így az online oktatás jól működik a veszélyhelyzet alatt, a korábbi évek átlageredményei figyelhetők meg. A tervezett iskolanyitás április hetedikén valósulna meg, de ha a járvány miatt tovább van szükség az otthoni tanulásra, akkor tartja magát itthon a helyzet, a kitolódás lehetséges.  

 

online_oktatas_
Online tanítás

 

Szlovákiában például távoktatás folyik már tavasz óta, az oktatók is otthonról végzik munkájukat, valamint a gyerekeknek sem kell bejárniuk az iskolákba, az oktatási miniszter szerint ez a védekezési lehetőség nem ront a helyzeten. Északi szomszédunknál az érettségik idén egyszerűen elmaradnak, a diákok tanulmányi átlagából számolják ki az év végi jegyeket, amelyekkel jelentkezhetnek például egyetemekre, főiskolákra.  

 

A hazai érettségikről még semmi biztosat nem tudni, az EMMI úgy oldaná meg a helyzetet, ahogy tavaly. Idén is nagy a nyomás, hogy legalább a szóbelik maradjanak el a járvány terjedésének megfékezése céljából. Maruzsa a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, hogy tavaly is csak az írásbeli időpontjáig volt népszerű, hogy nem lesznek szóbelik, de azután kimondottan sok kérést kaptak, hogy szeretnének szóban javítani. Az EMMI nyitott kérdésként kezeli még a forgatókönyvet.  

A magyar internetszolgáltatók egyébként egytől-egyig támogatják az online oktatási rendszert, egységesen érhetők el ingyenesen az oktatási felületek, van, amelyik szolgáltató a diákoknak és a tanároknak a teljes internetszolgáltatást ingyen adja az időszakra.  


M. A. 

banner_mi_allo