Oktatás

Tudományos pálya nőknek?

Új Bizottság alakult a Magyar Tudományos Akadémián, melynek célja, hogy több nő helyezkedjen el tudományos területen. 

 

Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottság jött létre, ami szeretné népszerűsíteni a természettudományi tárgyakat a hölgyek körében. Somogyi Pétert, akadémikust elszomorította a hír, hogy 2016-ban a tagválasztás során egy nő sem jelentkezett a levelező tagok köré. A nők száma igen alacsony, éppen ezért tenni kell ellene. Az agykutató kijelentését követően tett egy javaslatot, melynek köszönhetően most megalakult a bizottság. Bíznak abban, hogy ennek köszönhetően nagy mértékben növekszik majd a nők létszáma a kutatói pályán.
 
 
 
Tudományos pálya nőknek?
 
 
A testület elnöke, Lamm Vanda elmondta, hogy a munkájuk során megvizsgálják, hogy hogyan lehetne segíteni, ösztönözni a nőket a továbblépésre. Ezen felül szeretnék ha már általános és középiskolában növekedne a lányok körében a természettudományi tárgyak iránti érdeklődés. 
 
N.O.
banner_mi_allo