Job - Állás - Karrier
Biomassza futómű teremt munkahelyeket Kecskeméten

Biomassza futóművet hoznak létre Kecskeméten. A Termostar Hőszolgáltató Kft. beruházásával hat új munkahelyet is kínálnak.
Biomassza futóművet alakítanak ki Bács-Kiskun megye székhelyén. A Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. beruházása 8,5 milliárd forintból valósul meg és távhővezeték építését is magába foglalja – írta meg at MTI.
A beruházással Kecskeméten megújuló energiaforrást hasznosító biomassza-futómű lesz.
A fejlesztés már kezdetét vette, melynek során a megújuló energia távhőszolgáltatásba integrálását végzik el, bővítik a meglévő távhőrendszert és kialakítanak egy egységes, energiatakarékos rendszert.

Biomassza futómű létesül Kecskeméten (a kép illusztráció)
A beruházásnak köszönhetően 6 munkahelyet kínál a cég – tudatta az MTI.
A biomassza futómű energiatakarékos, új távhő gerincvezetékkel kapcsolódik majd a város meglevő távhőrendszeréhez, illetve hőforrásaihoz.
A projekttel járó előny még, hogy Kecskemét környékén emelkedik az erdősíthető terület mennyisége, 10 százalékkal – az a terület ugyanis, amelyet a földeken maradt vágástéri apadék foglal el, felszabadul – tudatta az MTI.
Kecskemét fotó: wikipedia
B.A.