Job - Állás - Karrier

Növeli munkatársai számát Szegeden a Lufthansa

Létszámbővítést tervez a Lufthansa Systems Hungária Csongrád-Csanád megye székhelyén. A vállalat az irodabérleti szerződését is meghosszabbította.

Több munkatársat foglalkoztatna Szegeden a Lufthansa Systems Hungária. Szegedi irodájukat 2020 tavaszán adták át, azóta viszont további létszámbővítést terveznek és az irodabérleti szerződést is meghosszabbították, 3 évvel – írta meg a profession.hu.

A szegedi Lufthansánál jelenleg 17 ember dolgozik, a létszámot a cég 30-ra növelné: Java és JavaScript fejlesztők, tesztelők, valamint adatmérnökök jelentkezését várják, akik a légiközlekedési informatika terén bizonyíthatnak.
 
Harmincra bővítené munkatársai számát a Lufthansa Szegeden
Harmincra bővítené munkatársai számát a Lufthansa Szegeden

Mint azt Fritz Zsombor site manager elmondta, a szegedi kollégák teljesítményével maximálisan elégedettek. Fél esztendő leforgása alatt számos termék fejlesztésében részt vettek, amelyek több megrendelőnek, köztük nagy légitársaságoknak készültek - adta hírül a profession.hu.

A Lufthansa Systems Hungária egyébként gőzerővel folytatja helyi partnereivel, valamint a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) való együttműködést.

B.A.
banner_mi_allo