Job - Állás - Karrier

Újabb 1100 közmunkás

Több mint egymilliárd forint értékű közmunkaprogram indult el januárban a Nyírség Erdészeti Zrt.-nél.

Kaknics Lajos a Nyírség Erdészeti Zrt. cégvezetőjének elmondása szerint, az 1 milliárd 49 milliós költségvetéshez a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsa 612 millió, a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 327 millió, a Nyírerdő pedig 105 millió forinttal járult hozzá.

 

munkaruha

 

Munka- és védőruházatot is kapnak a munkások

 

Az alkalmazottak napi nyolc órás munkájukért a minimálbérnek megfelelő 73.500 forintra jogosultak havonta, de munka- és védőruházatot, valamint étkezési utalványt is kapnak. A két megyében 76 település érintett az augusztusig tartó programban; Hajdú-Biharban legtöbben a debreceniek, Szabolcsban pedig a tiszadobiak, nyírbátoriak és nyírbéltekiek vannak kiemelkedően sokan.

Motoros fűrész

110-en vehetnek majd részt motorfűrész-kezelő szakképzésben

 
A társaság vállalta, hogy a program lezárulta után minden tízedik munkavállalót három hónapon keresztül tovább foglalkoztat. Emellett várhatóan 110-en vehetnek majd részt motorfűrész-kezelő szakképzésben. A Nyírerdő Zrt.-nél a 2009 telén lezajlott, három hónapos közmunkaprogramban 444-en jutottak foglalkozási lehetőséghez, míg a hét hónapos tavaszi-nyári-őszi erdőművelési munkálatokban 568 közmunkás vehetett részt.

 

Forrás: MTI

 

-DS- MCOnet

 

Munkaerő Közvetítő - hunjob.hu

 

Szóljon hozzá a fórumon!

banner_mi_allo