Oktatás

Oktatási programokkal segíti a Google a magyar gazdaság fellendülését

2021 végéig 50 ezer magyar kkv, induló vállalkozás és magánszemély digitális fejlesztését tervezi a Google a “Grow Hungary with Google” című kezdeményezésével, mindezt díjmentes online technológiákkal és képzésekkel. A programmal a magyar gazdaság fellendüléséhez járulna hozzá a tech óriás - jelentette be Bíró Pál, a globális vállalat magyarországi vezetője.
A bejelentés a Google online sajtótájékoztatóján történt meg, ahol Bíró Pál elárulta, hogy az elmúlt 5 évben már 100 ezer ember cégét és karrierjét támogatták oktatási programjaikkal, amellyel a résztvevők digitális készségeit kívánják javítani.

A jelenlegi programban a partnereikkel összefogva segítenek a saját eszközeikkel, technológiájukkal, valamint előadásaikkal, hogy a vállalkozások és az emberek ebben a helyzetben is fejlődjenek, növekedjenek, válságállóak legyenek, a gazdasági élet pedig mielőbb helyreálljon.

A Google hazai vezetője tájékoztatott továbbá arról is, hogy a járvány is hatással volt a program kialakítására: “A világjárvány körülményei között a technológia jelentette az embereket összekapcsoló, a boldogulást segítő mentőövet. A távmunka, a videochaten keresztüli kapcsolattartás mára az új norma, az otthon sokaknak az új munkahely. A korábbi élethez való visszatérés katalizátorai szintén a digitális eszközök lesznek. Sok munkaadó vegyes megoldásokban gondolkodni a munkavégzésnél; a digitális platformok használata ugyanolyan fontos maradhat, ráadásul sok digitalizációra épülő új munkahely is létrejött. 

google_growth
A Grow Hungary with Google program vállalkozásoknak, startupoknak és magánszemélyeknek is egyaránt segítséget nyújt

Az sajtótájékoztatón a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója, Szabó Kristóf is felszólalt, ahol elárulta, hogy 70 órányi tananyag érhető el a Google vállalatnak köszönhetően, amely tananyagot eddig 1500 személy, cégvezető ismerhette meg, de szeretnék megtízszerezni ezt a számot. 

“A Google programjához való társulással a külpiacokra lépő kkv-k sokkal szélesebb körét érhetik el. A kkv-k export-teljesítményének javulásához nemcsak készségeik, de bátorságuk fejlesztésére is szükség van. Magyarország az exportteljesítményét illetően a világon a 34.-35. helyen áll, ráadásul pozícióját paradox módon a járvány is segítette, hiszen a visszaesés a kivitelt kevésbé érintette, mint a gazdaság teljesítményét.” - tette hozzá Szabó Kristóf

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tech óriással ők is díjmentes oktatási sorozatot terveznek, valamint hozzátette, hogy a Google vállalattal való kooperációjuk nem mostanában kezdődött, ám a vállalkozások oktatása most került leginkább előtérbe, javarészben a járvány miatt.

A hazai vállalkozásoknak és startupoknak új löketet adó Google program menetéről a Grow Hungary with Google program hivatalos honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

Forrás: MTI, Grow Hungary with Google
CS.SZ.
banner_mi_allo